5. rész

Váratlanok már pedig vannak

~ Kimi szólt, hogy nyitva van az ajtó, vagyis csak akart, de a váratlan vendég úgy csörtetett be az ajtón, mint elefánt a porcelán boltba.~

- Szia, Szivi! Látom hamar találtál magadnak egy új cafkát?

- Te mi a jó életet képzelsz magadról? Berontasz ide, nincs egymáshoz semmi közünk.

~Lassan felálltam az asztaltól és elkezdtem kifele hátrálni, mint egy jó katona, aki nem rég képeztek ki. Sikerült észre vétlenül kimennem a szobából. Ők pedig órákon át üvöltöztek egymással. Nem bírtam már hallgatni. minek jött ide ez a nő, szerencsétlen ember, már kezdett megnyugodni. Mindegy nyakamba veszem az esti melbournei éjszakát és fotózom párat. Lefele menet összefutottam pár pilótával, akik szintén nem bírták hallgatni ezt a veszekedést így inkább elmentek sétálni vagy a bárban iszogattak, beszélgettek. Ahogy mentem le, belebotlottam kedvenc német pilótámba, aki megkérdezte, hova tartok.~

- Hova mész ilyen csinosan?

- Csak sétálni nem bírom hallgatni a vitát.

- Igen hallottam, hogy itt van, az a nő nem tudom minek jött ide. Azt hittem, hogy beszél veled Kimi és minden oké lesz és… - szakítottam félbe.

- Seb mit akarsz ezzel mondani már megint?

- Hát akkor, ha ő nem mondta el én nem pletykálok, bocsi szépségem.

- Majd elmondja.

- Nem vagy egy kíváncsi típus.

- Hát nem, sőt vásárolni is utálok, ha ezzel az apró infóval boldoggá teszlek.

- A legboldogabbá. – fülig érő mosoly. Imádtam ezt az embert is, de olyan furán éreztem magam a vacsi után. Kimi mintha mondani akart volna valamit, amikor Jenny berontott.

- Ennek örülök, most megyek. PáPusz.

- Szia, Drága.

~Jó estéje lesz neki is, ha már találkozott velem, úgy érzem. Pár pillanat múlva csörgött a telefonom, nagyi volt az, te jó ég nem hívtam vissza. Felveszem. Beszéltünk pár percet tudni akarta, hogy érzem magam.  Ha elmeséltem volna, neki hogy mi minden történt velem haza rendel egyből. Így csak annyit mondtam neki, hogy nagyon szép a város, csodásak az emberek, az ételek és hogy a futam is más a paddockból. Kérdezte, hogy találkoztam-e a nagy kedvenccel. Hát hogyne nagyi, volt a válasz. Nem tudom mi lesz ennek az egésznek a vég kifejlete, de egyet tudok, hogy most megyek és megnézem a várost. Sebastian telefonált olyan hajnali 1 körül, hogy merre járok, mert Kimi aggódik, hogy csak úgy eltűntem, hát időbe észrevette a drága. Mondtam neki, hogy megvagyok, minden rendben van, sétálgatok lent a szálloda előtt már vagy 2 órája és nem tudom, hogy befejezték-e már a veszekedést. Aludni akartam. Kimerült voltam és borzalmasan álmos.  A kimerültségtől és a fejembe kavargó dolgoktól borzalmasan éreztem magam. Fájt minden porcikám főleg a fejem. Itt helybe össze tudtam volna esni. Sok nem kellett, és ha nem kap el valaki, mentem össze csuklom a fáradtságtól.~

¤Megvagy. Hallottam a hangot a fejembe, de nem tudtam hova tegyem. Reggel 8 óra. Mi az isten ez nem is az én szobám, de hol vagyok. Hallottam valakit matatni de semmi erőm nem volt, hogy kitápászkodjak az ágyból.¤

- Hello! – kiabáltam át a másik helyiségbe, már ha ezt annak lehet nevezni. Nagyon fáradt voltam még mindig nem tudom hány órát aludhattam, vagy hogy egyáltalán mi történt velem.

- Végre magadhoz tértél – rohant be a szobába a szöszi.

- Magamhoz de, hogy kerültem ide?

- Miután kiderült, hogy 2 órája mászkálsz a szálloda előtt és nem vagy hajlandó feljönni, mert nem tudod mi vár rád ezen az emeleten, lementem érted, hogy szóljak minden rendben, de akkor épp összezuhantál.

- Értem, és köszönöm.

- Nincs mit, de most muszáj lesz enned, nekem pedig mennem a pályára.

- Én is megyek.

- Egy frászt jössz, maradsz itt és pihensz, majd megnézed a tv-ből.

- Észnél vagy? Nem azért repültem x órát és fizettem ki a jegyet, hogy ágyból nézzem végig, ahogy kiesel.

- Kedves vagy, látom már semmi bajod.

- Alap, szivi.

¤Próbáltam kimászni az ágyból, de mint akinek nem lenne lába, nem ment. Nagyon nem volt erőm, pedig ettem rendesen, de az utóbbi napok stressze és a nem alvása ezt eredményezte. Remek.¤

- Hopp – és termett ott Kimi hogy visszasegítsen az ágyra mert félig már lent voltam.

- Apropó, ki öltöztetett át? – néztem rá kaján vigyorral.

- Az úgy volt tudod…

- Tudom, és te hol aludtál? – kérdeztem tőle.

- Az úgy volt tudod…

- Tudom.

- Akkor jó. De igazából én nem aludtam sokat, néztem, ahogy pihensz és alszol, vártam hátha magadhoz térsz. Amúgy tudtad hogy álmodban beszélsz?

- Igen tudom.

- És azt is tudtad, hogy szuszogsz, de amolyan aranyosan, megnyugtató, sikerült is elaludnom.

- Ennek örülök, de most még fel kell hívnom Sebet. Biztos oda meg visszaaggódja magát.

- Seb tudja a számod?

- Igen, feltalálta magát a kisgyerek és a recepciós csajra egy kaján vigyort vetett, majd megtudakolta a számom.

- Okos nem mondom, de megadhatnááá…. – még mielőtt befejezte volna inkább félbe hagyta.

- Megadom.

- Csak azért, tudod, hogy tudjam, mi van veled. Ígérem nem hívlak max 1-szer.

- Redben. – miután meg adtam neki a számom és a pici szíve is megnyugodott. elindult a pályára. Magamra maradtam egy nagy tv-vel egy halom kajával. Ki se ért a szállodából, de már hívott.

- Ugye jól vagy?

- 5 perce mentél el. Nem a halálomon vagyok csak nagyon kimerültem az utóbbi napok örültségeitől.

- Rendben majd hívlak.

- Rendben, majd hívj. – próbáltam a „majd” szócskát annyira kihangsúlyozni amennyire csak lehetett, remélem összejött, vagy mégsem…? Alig telt el 1 óra és megint hívott, remélem lassan 2 óra lesz, addig se hívogat.

¤Felhívtam Sebastiant, hogy nyugtassa meg a szöszi haverját, hogy életben maradok. Elmeséltem neki mi történt persze most már szinkronba nyomták, remek. Egész nap pihentem, Kimi rendelt nekem ebédet, amit persze a szobaszerviz felhozott, így még lemennem se kellett. 2 óra kezdődik a rajt. Izgultam a két majomért hisz jó helyről rajtoltak. Kimi mint a meszes ment az első helyen, Seb pár másodperccel mögötte. Simán baleset nélkül lement a futam, majd amint tudtam, hogy végeznek én hívtam fel őt…¤