4. rész

Váratlan vendég!

~Megragadta a derekam és szorosan magához húzott…~

- Engedj el, vagy sikítok. Mindenki minket néz.

- Beszélnünk kell.

- De én nem akarok veled beszélni, engedj el.

- Beszélnünk kell, Anna, kérlek.

- Oké. De nem itt menjünk fel.

- Rendben.

~Beszálltunk a liftbe, de el nem engedte a kezem. Pedig sehova se tudtam volna elfutni. ~

- Elengednél? Nem vagyok a cafkád, hogy fogd a kezem.

- Nem mondtam, hogy a cafkám vagy és elengedlek, bocs.

~Elengedett, de nem szívesen. A gyomrom a torkomban. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam, de mégis élveztem a helyzetet. Én hülye, hogy lehet egy ilyen helyzetet élvezni. Totál nem vagyok normális. Itt áll mellettem Kimi, aki totál össze van zuhanva a volt neje miatt és szegénynek még akkor lelkiismeret furdalása van a tegnapi dolgok miatt, ami legyen is hisz nagyon csúnyán viselkedett. Tényleg szerencsém volt, hogy akkor és ott volt Seb, kitudja mi lett volna.~

- Hát tegnap pedig úgy nézett ki, hogy az vagyok, pedig semmi sem történt Sebbel, csak hogy tudd egy jót filmeztünk, ettünk és beszélgettünk. Nem kellett volna ez az egész tegnap este.

- Tudom, és nagyon szégyellem magam. – majd felém fordult és a szemembe mondta. Láttam rajta, hogy tényleg sajnálja a dolgot, de ezt akkor sem lehet csak úgy elfelejteni. Megfogta az arcom és meg akart csókolni, mikor belekezdtem a mondókámba.

- Tudod, mióta te versenyzel, nagy álmom volt, hogy találkozzak veled, elég lett volna egy közös fotó és egy autógramm. - Állt velem szemben még mindig. A lift megállt a harmadikon. Kimihez mentünk be. Írtam egy sms-t Sebnek, hogy ne aggódjon, ha van, valami azonnal hívom. Válasza az volt vigyázz magadra drága rohanok, csak hívj. Aranyos.

- Kérlek, ülj le.

- Nem kösz, nekem itt jó. – álltam az ajtóba.

- Anna nem foglak bántani, ígérem.

- Nekem jó itt kösz. – vágtam a fejéhez elég flegmán, de megérdemelte.

- Anna, kérlek, szeretnék beszélgetni, ülj le.

- Jó, de te oda én ide. – adtam parancsba mint valami katona.

- Rendben. Köszönöm. Szóval, Seb elmondta gondolom, hogy miért vagyok újabban megint egy agyatlan barom.

- Igen, és sajnálom, de ennek nem ez a módja.

- Tudom. Tudod Jenny elhagyott elváltunk és azóta, nem volt senki egészen csütörtökig, aki megfogott volna annyira, hogy megváltozzak, de nem tudom ezt közölni a másik féllel, mert gyáva vagyok és megint az alkoholhoz nyúltam.

- Akkor térj észhez felnőtt férfi vagy. Állj elé egy szál vörös rózsával és mond el neki, de ne rajtam vezesd le a dühöd úgy, hogy csak pár napja ismersz.

- Gondolod ez jó lesz?

- Gondolom, én biztosan örülnék egy ilyen gesztusnak. Viszont ha rám hallgatsz, először leteszed a piát és utána állsz elé. Ha szeretnéd, segítek, hisz futamról futamra ott leszek, de ez sem lesz megoldás. Nekem is vannak dolgaim, utazom, szeretnék várost nézni, nem leszek melletted, hogy pofán vágjalak, ha piához nyúlsz.

- Elkísérlek várost nézni.

- Hogyne, hogy utána rajtunk csámcsogjon mindenki.

- Igaz. Anna én… - majd félbe szakította a kopogás. – Tessék, szólt Kimi.

- Meghoztam a vacsorát két fő részére.

- Köszönöm.

- Két fő részére? – néztem rá bambán.

- Igen. Ma este velem vacsorázol.

- Ahogy parancsolja, Yoda.

- Vicces vagy. – közölte Kimi.

- Te meg parancsolgatsz mindenkinek.

- Ez nem igaz.

- Oh dehogynem, igaz. – vágtam a fejéhez.

- Nem, nem igaz.

- De igen az, de nem folytatom a vitát, együnk, ha már megrendelted.

- Apropó, ha már vacsit rendeltél és két fő részére, honnan voltál olyan biztos a dologban, hogy veled vacsorázom? Most ha nem ülnék itt meg ehetted volna az én adagom is.

- Biztos voltam abban, hogy tudunk beszélni.

~A vacsi isteni volt, de jobb lett volna, ha Miss. Durci is normálisan eszik, nem pedig csak turkálja az ételt.~

- Tán nem ízlik a vacsi?

- De az igen, csak gondolkodom.

- És min, te jó ég meg ne ártson. – vágtam hozzá mosolyogva.

- Mosolyogsz.

- Igen, tudod azt az emberek szoktak, hátha felvidítják a másikat, vagy ha boldogok mosolyra gördül a szájuk.

- Tudom.

- Akkor mi ezen a furcsa, hogy mosolygok.

- Olyankor szebb, vagy mint máskor. – mondta és eleresztett egy apró mosolyt.

- Én szép, te se néztél még rám. – mondtam neki már-már fuldokoltam az ételtől lassacskán annyira nevettem.

- Hidd el rád néztem nem is egyszer.

~ A levegő megfagyott körülöttünk és ezt a csendet egy kopogás szakította meg…~