11. rész

Egy kis ez, egy kis az

¤A telefon túloldalán egy kedves hang szólalt meg!¤

- Szia Anna.

- Szia Flóra. Rég beszéltünk.

- Eléggé. Figyelj mikor érsz haza?

- Hát majd csak november környékén ha haza megyek közbe jött egy két dolog amiről egyelőre nem beszélhetek, de ígérem hamarosan megtudod. - mikor ezt a mondatot kimondtam éreztem, hogy egyre jobban készen állok kiállni a nyilvánosság elé, de szeretném a magyar nagydíjig húzni ha tudom, habár félek, hogy ez hosszú idő lesz Kiminek és elhagy. Töprengek később.

- Oh mi a fene mi az amiről nem tudok?

- Jövőhéten megtudod ígérem.

- Rendben, szóval akkor nem mostanában látlak.

- Hát ha előbe nem is de lát ni fogsz.

- Egyre kíváncsibbá tettél.

-Azt gondoltam, figyelj drágám most leteszem mert indul a gépem és ha leszálltam majd felhívlak.

- Rendben, pá pusz.

- Pá, pusz.

¤A repülőút nem volt túl hosszú, de rövid sem. Volt időm gondolkodni azon, hogy mi legyen a következő futamon, kimerjek-e állni vagy várjak még, ezt majd drága úrammal is át kell beszélnem. Azért neki se mindegy, hogy a sajtó mikor esik neki.
A reptéren egy fekete Volvo várt, a sofőr már nyitotta az ajtókat a csomagokat pedig utána pakolta be. Segíteni akartam, de nem engedte. Furcsa még ez az élet, de van kiért megszoknom és egyre jobban tetszik. A hazafele vezető út 1 órás volt, haza fele vezető út furcsa volt kimondani. Szóval 1 óra alatt haza értünk a kulcsot Kimi oda adta így előre mentem, hogy a sofőr be tudjon pakolni. Mikor kinyitottam az ajtót egy halom rózsaszirom fogadott, gyertyák mindenütt és rózsacsokor az asztalon, amihez egy cetli volt letéve, ez áll benne: "Gyere a szobába!" A sofőr lepakolt a nappaliba és távozott. Letettem a kabátom és a táskám a cipőm az ajtóba ledobtam és felmentem. Azt se tudtam merre vagyok vagy egyáltalán merre menjek, de a gyertyák segítették utam. Benyitottam és Kimi fogadott. Nem értettem, hogy kerül ide.¤

- Szia Kicsi.

- Szia Drágám, te hogy...- majd megcsókolt, magához húzott és átölelt. Imádom.- Döntöttem, jövőhéten ha szeretnéd kikísérlek a pályára és melletted fogok sétálni kéz a kézben.

- Biztos? Nem csak azért mondod...- majd az ujjam a szájára tettem, kapott egy apró csókot és így feleltem.

- Biztos, nem azért van mert ezt kapom, hanem gondolkodtam, nem akarlak elveszteni, és szeretném ha tudnák végre hogy nem a volt nejed tért vissza, szeretnék veled együtt örülni mikor mész fel a pódiumra. Ezt már a repülön ide fele eldöntöttem.

- Ha így szeretnéd akkor így lesz. Köszönöm.

- Nem, Drágám, én köszönöm, de miért kapom ezt a sok mindent?

- Mert, tudod...